Harley Quinn

Harley kiszámíthatatlan és nagyon mulatságos. Bár az osztálytársai nem mindig értik a humorát, mindig újabb és újabb vicces szituációt igyekszik kialakítani. Imád a középpontban lenni akkor is, ha ez azt jelenti, hogy bohócnak nézik.

Babák Cikkek róla
Webepizódok, amiben szerepelt  

Harley Quinn Eredeti karaktere és annak története

Valódi neve Dr. Harleen Frances Quinzel, eredetileg az Arkham Elmegyógyintézet pszichológusa volt, amíg őrült módon bele nem szeretet egyik páciensébe, Jokerbe. Nevét ez után megváltoztatta, hogy hangzásban jobban hasonlítson a "harlequin"ra (a harlequin jester szó az udvari bolondra akar utalni), és külsejét is nevéhez méltóra alakította. Ő Joker legnagyobb szövetségese, akinek nem egyszer segített megszökni Arkhamból. Másrészt sokszor látható a saját vagy Joker bűnbandája élén. Később barátságot köt Méregcsókkal, aki bead neki egy szert, amitől immunis lesz minden méregre. 

Először a Batman: A rajzfilmsorozatban jelent meg a Joker szívessége című epizódban. Eredetileg csak erre a részre találták ki, ugyanis az epizódban Joker bejuttatja magát egy tortában a rendőrségre, amit valakinek be kellett vinnie. A rész írója, Paul Dini szerint túl furcsa lett volna, ha csak egy rendőr vinné be az épületbe a hirtelen ott termett tortát, így Dini kreált Joker mellé egy női társat. (Wikipédia)

 

Magyar neve: Csodanő

Főképessége:  Kiváló tornász és akrobata

Főfegyvere: -

Hajszín: szőke, piros és kék csíkokkal
Szemszín: kék
 

 

 

 

 
Projektek

DC Super Hero Girls: Date with Disaster

Típus: Képregény
Megjelenés: 2018.02.06.
Írta: Shea Fontana
 

DC Super Hero Girls Webepizódok - 05. Évad

Típus: Websorozat
Státusz: Folyamatban
Megjelenés: 2018.08.02.
Epizódok száma: 6
 

Lego Tini szuperhősök: Gonosz Gimi

Típus: Film
Hossz: 1 ó 14 p
Megjelenés: 2018.05.15.
Magyar megjelenés: 2018.05.23.

 

 
Elit Szuperhősök

         

Feltételek

 
Adatok
Oldalnév DC Super Hero Girls Hungary
Szerkesztő Ash, Elkie
Nyitás 2015.08.01.
Tárhely G-Portál | SoSugary
Theme by Elkie
Köszönet Linda

A DC Super Hero Girls Hungary egy nem hivatalos magyar rajongói oldal, amely a kezdetek óta rendelkezésére áll a sorozat kedvelői, rajongói számára. - Az oldalon található minden tartalom és kép az oldal tulajdonát képezi. TILOS elvinni azokat, illetve megkérdezés nélkül felhasználni! 

Bejelentkezés

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM