Poison Ivy

Poison Ivy

Poison Ivy - Amikor egy félresikerült laborkísérlet következtében képes lett irányítani a növényeket az élete örökre megváltozott. Most, végre beleszokott az új helyzetbe és igyekszik a legjobbat kihozni belőle.

Babák Cikkek róla
Webepizódok, amiben szerepelt  

Poison Ivy Eredeti karaktere és annak története

Méregcsók, valódi nevén dr. Pamela Lilian Isley egy kitalált szereplő, a DC Comics képregényeiben. A szereplőt Rober Kanigher és Sheldon Moldoff alkotta meg. Első megjelenése a Batman 181. számában volt, 1966 júniusában. Méregcsók Batman felettébb kevés női ellenfelei egyike.

Méregcsók eredetileg kémikus és harcos környezetvédő. (Saját jellemzése szerint „a világ legismertebb öko-terroristája”). Növények iránti imádata odáig fajult, hogy különböző toxinokat juttatott a szervezetébe melynek eredménye, hogy az érintése halálosan mérgezővé vált, és képes előállítani egy feromont, amivel könnyűszerrel elcsábít minden férfit és nőt. Végső formáját és erejét a sorozat 2. évadjában éri el, bőre szürkés-fehér lesz, és halálos érintésén kívül szert tesz a hatalomra, hogy irányítsa a környezetében lévő növényeket, szerinte a "gyermekeit". Így gyakorta azok indáival ejti foglyul ellenfeleit. Az általa manipulált áldozatai tudatában vannak a cselekedeteiknek, de képtelenek ellenállni. Egy alkalommal még Supermant is sikerült elbájolnia. (Wikipédia)

 

Magyar neve: Méregsók

Főképessége: Képes irányítani a növényeket

Főfegyvere: -

Hajszín: rézvörös
Szemszín: zöld
 

 

 

 

 

 
Projektek

DC Super Hero Girls: Date with Disaster

Típus: Képregény
Megjelenés: 2018.02.06.
Írta: Shea Fontana
 

DC Super Hero Girls Webepizódok - 05. Évad

Típus: Websorozat
Státusz: Folyamatban
Megjelenés: 2018.08.02.
Epizódok száma: 6
 

Lego Tini szuperhősök: Gonosz Gimi

Típus: Film
Hossz: 1 ó 14 p
Megjelenés: 2018.05.15.
Magyar megjelenés: 2018.05.23.

 

 
Elit Szuperhősök

         

Feltételek

 
Adatok
Oldalnév DC Super Hero Girls Hungary
Szerkesztő Ash, Elkie
Nyitás 2015.08.01.
Tárhely G-Portál | SoSugary
Theme by Elkie
Köszönet Linda

A DC Super Hero Girls Hungary egy nem hivatalos magyar rajongói oldal, amely a kezdetek óta rendelkezésére áll a sorozat kedvelői, rajongói számára. - Az oldalon található minden tartalom és kép az oldal tulajdonát képezi. TILOS elvinni azokat, illetve megkérdezés nélkül felhasználni! 

Bejelentkezés

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU